A bőr legnagyobb felületű szervünk, felülete 1,6- 2 m2.felnőtteknél. Tömege kb. a test tömegének 10%-a. Mivel a bőr az egész szervezettel összeköttetésben áll, a szervezet betegségei gyakran bőrtünetekkel is járnak. Színe a pigmenttartalomtól, a bőrerek telítettségi állapotától és rétegeinek vastagságától függ.

Bőrünk:
1.    elhatárolja szervezetünket a külvilágtól,
2.    véd a fizikai, kémiai hatásoktól, fény U.V. sugárzásától,
3.    hőszabályozó szerepe van; szigetel, hőt tárol, verejték párologtatásával hűt, az erek szűkítésével és tágításával a hőleadást csökkenti (hidegben) ill. növeli,
4.    részt vesz az életfolyamatokban (érzékelés, anyagcsere, bőrlégzés).

A bőr szövettani rétegei:

1.    legfelső: fedőhám, vagy hámréteg, mely hámszövetből áll,
2.    középső: irha vagy kötőszöveti réteg mely kötőszövetből áll,
3.    alsó: bőralja, mely főként zsírszövetből áll.

A bőr érző szerepe:
A bőr érző és mozgatórostjai a gerincvelőből erednek. Számtalan idegrost hatol be a bőrbe az irhából a hámba.
Speciális idegvég készülékek:
-    A „Meissner-féle” tapintó testecskék. Velős hüvelyűek, működésüket az akaratlagos idegrendszer szabályozza. Érintést és szorítást közvetítő érzékelők a tenyér, a talp, kéz és lábfej területén.
-    A „Krause testecske” Velőtlen, a hőmérséklet érzékeléséért felelős.
-    A „szabadon végződő” velőtlen, fájdalmat és viszketést közvetítő idegrost. A vegetatív idegrendszer idegzi be.
-    A”Vater Paccini féle végtest” nyomásérzékelő receptor.
A fájdalom érzet testtájanként más, a bőr hőmérsékletétől függ, minél melegebb, annál érzékenyebb. Fájdalom típusai: helyi fájdalom, ált. szúró jellegű, velős hüvelyű idegvégződéssel bír. Általános, égő érzés, velőtlen hüvelyű. Zsigeri fájdalom, „Head”-zóna, bőrön az adott szerv kivetülése. A helyi vagy szúrófájdalom 50-szer gyorsabban terjed, mint az égő fájdalom.

A bőr védő szerepe:
Fizikai hatások elleni védelem:
A mechanikus védelem:
-    A dörzsöléssel és nyújtással szembeni védelmét a bőr: -szakítószilárdsága, és rugalmassága biztosítja.
-    Az eróziós hatások (kaparás, vakarás) ellen a szaruréteg keratinja nyújt védelmet.
-    A nyomás és ütés tompítását a bőralja zsírszövete végzi.
Kémiai védelem:
-    A bőr savtakarója (ún. savköpeny) óv a lúgoktól és a kórokozókkal szemben.
-    A bőr zsírtakarója a lúgok és savak ellen véd, valamint víztaszító jellege miatt gátolja a bőr nedvesedését.
Fényvédelem: A bőr felületét érő sugarak a hámban:
-    visszaverődnek és/vagy szétszóródnak,
-    elnyelődnek, mert a hám fő festékanyaga, a melanin felhalmozódik, és elnyeli az ibolyántúli sugarak nagy részét.
-    tartós fény hatására a bazális réteg sejtjei gyorsabban szaporodnak, így a szaruréteg megvastagodik.
Ezek hatására a fénysugarak csak kb. 15%-a érkezik az irhába. A hámban  kémiai folyamatokat indít, mely gyulladást okozhat az irhában.
Hőszabályozás: A szervezet hőháztartásának szabályozásában a bőrnek döntő szerepe van.
-    részben passzív, mert: -a bőr jó szigetelő , jó hőtároló tulajdonsága révén megakadályozza a nagy hőleadást a külvilág felé.
-    részben aktív, mert több faggyút termel a hidegben, ami szintén hőszigetelő, megakadályozza a bőr víztartalmának elpárolgását is, ami a szervezet jelentős lehűléséhez vezetne.
-    a verejték kiválasztásával és elpárologtatásával a bőr hűti a szervezetet. (izzadással a láz csökken)
-    a bőr ereinek szűkítésével és tágításával sugárzás révén tud hőmennyiség leadást szabályozni
Mindezek elősegítik az állandó testhőmérséklet fenntartását.

A bőr felszívó szerepe:

-    Az oldott anyagok három úton át juthatnak be a bőrbe.
-    Szőrtüszőn keresztül a zsírban oldott anyagok kerülhetnek be.
-    A szarurétegen keresztül a felszívódást a barrier funkció megakadályozza- ép hámréteg esetén
-    Vízoldékony anyagok felszívódása (ez jelentéktelen)